Fogalmam sincs milyen érzés lehet mikor fejbe lőnek valakit, de azt hiszem valami olyasmi, mint amit akkor éreztem, abban a percben, amikor szétszakítottad minden álmomat és egy szakadékba löktél egyetlen szóval. Hogy vége. Ott és akkor megsemmisültem. Ripityára tört a szívem, a lelkem, az elmém és az életem. A mai napig nem tudom hogyan tettem meg autóval azt a 10 kilométeres hazautat, de egészen biztos nem voltam magamnál. Keservesen zokogtam és nem tudott semmi megnyugtatni. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy másnap volt életem legszörnyűbb születésnapja, a 25. és sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyire borzalmas egy szülinap. Amikor mindenki azt ünnepli, hogy megszülettem, miközben én csak meg akartam halni. Nem bírtam enni, mert azzal marcangoltam magam, hogy én nem érdemlem meg, hogy egyek. Egyszerűen nem ment le egy falat sem a torkomon, csak zokogtam a villával vagy a kanállal a kezemben. Hosszú ideig nem akartam krumplistésztát látni, mert az volt a kedvenced. Nyugtatóval tudtam csak elaludni hetekig, mert akkor legalább letompult az agyam és nem gondolkodtam. De egy nap rájöttem, hogy nem akarom, hogy gyógyszerek segítsenek csak létezni. A barátaim tanácstalanul álltak és nézték végig a szenvedésem, fogalmuk sem volt ebből miként fogok kijönni vagy hogyan tudnának segíteni. Nézték ahogy hangos nevetésből átváltok keserű zokogásba, majd újra nevetésbe. Ők csak hinni tudtak és reménykedni, hogy nem fogom feladni és talpra állok. Szerintem neked mai napig fogalmad sincs mit okoztál, de talán jobb is így. Sosem volt bennem harag, vagy gyűlölet, mert te csak azt tetted amit akkor jónak láttál. Neked így jobb és szebb lett az életed. Nélkülem. Én 2,5 év alatt kapartam össze magam, épp annyi idő volt, mint amennyi veled jutott nekem. 2,5 éven át vártalak. Vártam, hogy majd egy nap meggondolod magad, és rájössz, hogy szeretsz és velem akarsz majd lenni. Görcsösen ragaszkodtam hozzád, az emlékedhez és a szerelmünkhöz. Vagyis ma már tudom, hogy csak egy kapaszkodás volt. Pengeélen táncoltam nagyon sokáig, és csak menekültem a magánytól, a gondolkodástól. Napok teltek el úgy, hogy felébredtem, felöltöztem és csak mentem. Jártam az utcákat és próbáltam elnyomni a sírást azzal, hogy az utcán más ne lássa mekkora bennem a fájdalom. Sokszor felvettem az álarcot és mosolyogtam mintha minden rendben lett volna, holott közel sem volt semmi sem rendben. Megfogadtam, hogy soha többé senkit nem fogok szeretni, mert nekem te vagy az igazi és a tökéletes. Nekem nem kell más, ha te nem lehetsz az enyém. Amikor utoljára láttalak akkor azt mondtad ne aggódjak, semmi sem változik ettől még és ugyanúgy találkozunk meg beszélünk. Még az elején valóban beszéltünk is, de akkor ott, 2015. július 24-én láttalak utoljára. Én bíztam benne, hogy úgy lesz ahogy ígérted és fogjuk még egymást látni. Ma már tudom, hogy csak egy hazugság volt, de azért köszönöm, hogy hazudtál, mert legalább most élek és le tudom mindezt írni. Szép lassan valahogy múlt a szívzsibbadás és az a szorító fájdalom. Idővel már őszintén tudtam nevetni és volt pár óra mikor nem jutottál már eszembe. Az élet kezdett visszatérni belém, és lettek céljaim. Jól tudtam érezni magam az emberek közt és bár nagyon lassan, de a szorító kezem meglazult és nem ragaszkodtam már az emlékedhez. 2017 utolsó napjaiban olyat éreztem, amit már nagyon régen nem. Hogy szabad vagyok, rohadtul szabad. A lelkem ledobta a láncot, ami eddig fogva tartotta és újra élni kezdett. Eddigi életem talán legszebb 2,5 évét köszönhetem neked. Mármint azt a 2,5 évet amit velem töltöttél. Ma már nincs bennem keserűség, nincs bennem fájdalom. Szeretnék csak a szépre gondolni. Baromi sokat küzdöttem és erősödtem mióta elhagytál, és talán ez kellett ahhoz, hogy végleg megtaláljam önmagam. Talán a szívem képes lesz újra kinyílni, és beengedni a boldogságot. Talán tudok majd nélküled is élni. Úgy, hogy nem gondolok rád minden nap, és nem várom, hogy üzenj, vagy újra szeress. Talán lesz majd valaki, akit szeretni tudok és aki mellett megtalálom a helyem. Én kívánom, hogy találd meg a boldogságod, és hogy olyan valaki legyen melletted, aki annyira tud szeretni, ahogy azt megérdemled. Decemberben még utoljára sétáltam egyet azokon a helyeken amik rád emlékeztetnek, megsirattalak majd elengedtelek. De meg kellett írnom ezt is, mert legyen ez az én búcsúzásom. Az út véget ért.
Ég veled.
