2015. december 16., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - VKP Karácsony 2015

Idén, karácsony alkalmából Szilvi felvetette az ötletet, hogy mi lenne ha megajándékoznánk egymást a VKP mozgalom keretein belül. Mondanom sem kell, hogy sikert aratott a dolog, sokan jelentkeztek. Én is benne voltam a buliban :D Izgatottan vártam, hogy vajon kit ajándékozhatok meg, és ki lesz az aki nekem küld ajándékot. Én Vikit kaptam, a Családanyu blog íróját. Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy engem olyan valaki kap, akivel így a virtuális térben, a blogger közösség által mélyebben is megismerkedhettem. Ő pedig nem más, mint Réka, a Habfürdő blog írója. Még örömtáncot is jártam a kaputól a lakásig, mikor megláttam a feladót. Borzasztóan boldog voltam, és kíváncsi, hogy mit is küldött nekem Réka. Most mindenki számít arra, hogy bemutatom a kis csomagomat, ám ez nem fog megtörténni még. Ugyanis elterveztem valamit, és amíg azt nem viszem véghez, addig bizony nem tudok beszámolni arról, hogy mit rejt az a gyönyörű doboz, amiben érkezett az én kis meglepim. De kárpótlásként itt egy fotó az én csodámról, a tartalmáról pedig később fogom majd kiegészíteni ezt a posztot. :) Azt azért mindenképp szeretném leírni, hogy hálás vagyok a sorsnak amiért engem Réka kapott :) Ölellek Réka :)



4 megjegyzés:

  1. Annyira kis titkolózós vagy mostanság! :D Necsaaaalj! :DDDD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Szerintem semmi baj azzal, ha kicsit titkolózok. Nem csalás, nem ámítás :D

      <3

      Törlés
  2. Jajj Te!!! Remélem nem fogsz csalódni! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi ez a nagy titok.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd mindenki megtud mindent ha eljön az ideje :)

      Törlés