Hjézus, kihagytam két napot is a héten, de sebaj most itt vagyok. Aggodalomra semmi ok, csak az írást hagytam ki, a többi listapontot űzöm-hajtom. Na jó, az angolozást kicsit mellőztem, mert akkora pörgés volt most munka terén, meg az agyam is mindig máshol járt, úgyhogy az most kicsit elmaradt, de pótolom majd a hiányosságaimat. Edzés terén lenyomtam mind az 5 napot, nincs mese, tolni kell. Nagyon büszke vagyok magamra, mert bár ha létezne a káromkodásra valamilyen mérőeszköz, az tuti edzések végén kiakadna, viszont pár perc elteltével már el is száll ez a fajta dühöm és csak vigyorgok mint a vadalma, hogy a mai adagot is megcsináltam. Remeg olykor kezem-lábam, meg fáj mindenem és alig bírok felállni a földről, de érzem azt, hogy mekkora alázatot követel tőlem ez az egész. Ez pedig valami fantasztikus érzés. Legalábbis nekem az.
Nem is tudom hová jutok majd el ha letelik a 4 hét, de azt hiszem az edzés önmagában is változtat majd a gondolkodásomon és lefarag az egómból. Az pedig talán csak hab lesz a tortán ha általa a testem is formálódik, erősödik. Ha most képes leszek fejet hajtani az én kis sporttevékenységem előtt, akkor bizony magas hegyeket mászhatok meg. Én pedig felfelé akarok tartani. Onnan pedig csak felfelé lehet, ahol most vagyok. Az első idők mindig nehezek, de azt hiszem mindent meg lehet szokni, mindent be lehet építeni a kis világunkba. Csupán elhatározás és kitartás kérdése. Ha nem tartasz ki, nem győzhetsz. Ha nem tartasz ki nem is érdemled meg, hogy győzz. Kemény, de igaz szavak.
Sok ember ül az iszapban, leragadva, befásulva. Én nem akarok ilyen lenni. Nem akarok burokban élni és elhinni, hogy ez így van jól, ahogy most van. Pedig én is leragadhatnék és mondhatnám, hogy ennyi jutott. A nagy lószart, már elnézést. A francokat jutott ennyi. Többet akarok, többre vágyom, és nincs az az isten ami engem most megállít. Igen, sokszor mondtam ezt, igen többször fogtam bele dolgokba, aztán valahogy mindig beletört a bicskám. De most nem csak 5 kilóért küzdök, most nem csupán egy jobb alakért. Hanem egy jobb életért. Egy jobb emberért. És remélem a mostani bicskám elég erős, és nem törik el majd félúton. Hosszú lesz az út, és nagyon fog majd fájni pár dolog, de fájjon csak. Most ez az utam, most ez kell ahhoz, hogy majd valami nagyon szép jöhessen létre. Tudjuk hogy szól a mondás, igaz?
Nincsen rózsa tövis nélkül.
Sorstársaknak üzenném, hogy csak keményen, csak előre, nem feladni, hajtani! A végére pedig az instagram fotó tegnapról.
Kis turbócsapatom :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése