2015. január 9., péntek

Visszatértem! :D

HellóSzia Mindenki! 

Nem tudom hányan hiányoltak, egyáltalán volt-e valaki, de jelentem visszatértem! :D Véget ért a nagy karácsonyi esze-iszom, meg a szilveszteri mulatság is. Ezúton is Boldog Új Évet Kívánok így január 9-én :D 

Nos, én nem vagyok olyan, aki kötelezően fogadalmat tesz az új évre, ezt idén sem tettem. Nem jelentettem ki semmi konkrétat amikor éjfélt ütött az óra, de természetesen terveim vannak erre az évre. Aztán nagy részt rajtam múlik majd, hogy mennyit sikerül ezekből kipipálnom. Mert bizony a legtöbb olyan terv, amihez nem kellenek nagy dolgok, csupán egy kis elszántság, meg akaraterő. 




Terveim között szerepel első sorban az angol nyelv tanulása, fejlesztése. Ehhez ugyebár eljárok tanfolyamra, de most kitaláltam, hogy szeretném a szókincsemet is fejleszteni, meg olvasni sem ártana, hogy minél jobban menjen. Így elhatároztam, hogy mivel az angol abc 26 betűből áll, így azt megfelezem, ami ugyebár 13, és pl mondjuk hétfőn az abc első 13 betűjével tanulok szavakat, kedden az abc utolsó 13 betűjével. Tehát ez napi 13 új angol szó, amit megtanulni azért nem olyan megterhelő, viszont ha már egy hetet nézek, akkor az bizony 91 szó. Természetesen biztos lesznek olyan napok amikor nem lesz kedvem, de valamilyen jó motivációt majd kitalálok azokra a napokra is. Továbbá azt is elterveztem, hogy angol nyelven olvasok majd könyveket. Persze nem rögtön egy 600 oldalas csavarokkal teli krimit kell elképzelni, hanem rábukkantam az Oxford Bookworms könyveire, amik rövid, könnyített olvasmányok éppen annak céljából, hogy segítse a tanulást. Már fel is írtam magamnak könyveket, amiket szeretnék elolvasni. Remélem sikerülni fog.




Másik tervem az, hogy rengeteg könyvet szeretnék elolvasni idén. Legfőképp a romantikus, humoros, könnyed kis olvasmányokat szeretem, de idén talán szélesítem a kört és belecsempészek némi krimit is az olvasólistámra (ami nem létezik igazából, de talán írok egyet). Az én egyik nagy kedvenc íróm, sőt ki is jelenthetem, hogy ő A KEDVENC (mivel tőle van a legtöbb könyvem): Cecelia Ahern. Nos karácsonyra megkaptam egy újabb könyvét, így már 4 könyvem is van tőle, viszont tervezem, hogy az összeset megszerzem.




Aztán ott van a hízókúra, meg az edzés. Sajnos a karácsonyi zaba-túra nem hozott valami sokat a mérlegre, elég mérges is vagyok. De nem baj, tudom, hogy 3 nap alatt nem lehet világot váltani, ezért nem csüggedek, hiszen szépen fokozatosan haladok, és most is a HALADOK szócskán van a legnagyobb hangsúly. Az edzéseket nagyon szépen elsumákoltam itt az ünnepek alatt, de igyekszem újra felvenni a fonalat, és belevágni egy újabb Nike szériába. BOMBANŐLESZEK!!!




Egyre erősödik bennem a gondolat, hogy szeretnék egy kiskutyát. Egy yorkit. Ha pedig az élet nagyon kegyes lesz ez hamarosan valóra is válhat.  Kérlek sors, légy jó fiú :)




Aztán szeretnék egy blogolós sarkot. Mármint itt a szobámban. Ami valahol adott is, mivel az egyik sarokba lett tervezve az íróasztalom. Ezt már csak szépítgetni kell :) Aztán a blogolással kapcsolatban is vannak terveim. Össze szeretnék állítani egy naptárat, ahol jegyezhetném a heti írásokat, hogy ha valamit fixen meg szeretnék írni azt ne felejtsem el!!! Színes kis papír/post-it tucatokkal akarom teleragasztani a falamat, hogy minden jó kis gondolat le legyen írva. Aztán még a blogger élethez kapcsolva szeretném azt is véghez vinni, hogy nyissak a bloggerek felé. Kommenteket hagyni, rendszeresen olvasni az írásokat. Támogassuk egymást, és építsük ki a világunkat, amelybe egyre többen leszünk remélhetőleg.




A legnagyobb tervem pedig pont az elsőhöz kapcsolódik, mégpedig, hogy nyáron vagy ősszel összepakoljam az életem egy bőröndbe, és kiköltözzek Angliába. Ez persze a legnagyobb, de egyben talán a legnehezebb is az összes tervem közül. Hiszen egyelőre félek, hogy egyáltalán menni fog-e annyira az angol, hogy el tudjak helyezkedni egy kevésbé stresszes munkahelyen. Sokat agyalok rajta, hogy mi lenne a legjobb, de még nem tudom egyelőre. Persze nem akarok irodista lenni, meg egyből a felső körökben dolgozni, de mivel Crohn beteg vagyok, így bizony muszáj átgondolni alaposan, hogy mi is lenne a legjobb. Ami a legfontosabb, hogy a lakhatásom meg lenne oldva, így legalább azon a részén nem kell aggódnom. A többi meg majd kiderül. 

Nos, egyelőre talán ennyi lenne a "Terveim 2015-re" listám, ami az idő előrehaladtával biztosan fog majd bővülni, viszont azt hiszem ezekkel is lesz elég dolgom. :)





Képek forrása: 2015 , angol , könyvek , edzés , kutya , blogolós , anglia , new year

6 megjegyzés:

  1. Jó kis célok, sok sikert mindegyikhez! :)

    VálaszTörlés
  2. Jó, hogy visszatértél, a tervekhez pedig sok kitartást és sok sikert kívánok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Jaj, de jó olvasni, hogy hiányoztam :)

      Törlés
  3. Sok sikert, foleg az angliai terveidhez. Nyelvtanulashoz en ajanlom a filmezest, online tv nezest, ha lehet felirattal. Nekem anno - huh de reg volt igy belegondolva - sokat segitett a feliratos tv nezes ugyanis a skot akcentusbol egy szot sem ertettem ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm neked is :) A filmezésen én is gondolkodtam, valami sorozatot lenne jó nézni, de nem találtam egyelőre. Mert leginkább brit sorozat kellene, mert nem az amerikai angolt kéne tanulni hanem a britet. Vagy ez így hülyeség? :D

      Törlés