2014. október 2., csütörtök

Higgy magadban


Lehet lesznek még napok, amikor nem fogod bírni, és zokogni fogsz.
Ne bánd.
Jöjjön.
Tudnod kell, hogy abból is fel fogsz majd állni.
Minél többször esel el, annál jobban fogja bírni a tested a zuhanást, és a becsapódást. A lelked is bírni fogja, meg a szíved is. Lehet lesz rajtuk megint törés, lesznek majd elvarratlan szálak, de ne félj. Minden a helyére fog majd állni, csak ki kell várnod. Be van időzítve, mint egy bomba. Pont akkor robban és áll le, amikor kell.

Persze van, hogy úgy érezzük ez most nem jókor történt. De bizony, pont akkor és ott. Mindennek meg van a helye és az ideje. Nem mi irányítjuk. Jön, és történik. Mi meg állhatunk, és teljesen összezavar, mert miért történik...?? Idővel kiderül. Minden letisztul, és értelmet nyer.

Akkor pedig jó érzés lesz tudni, hogy élsz, hogy túlélted.

Erős vagy. Annyira, hogy el sem hiszed.

Lehet még csak csodálod azokat, akik emelt fővel viselik a legnagyobb kínokat is, és közben talpon vannak.
Az arcuk nem rezdül, minden tökéletes körülöttük. De lehet, hogy csak körülöttük az. Belül meg lehet óriási a kavalkád, sőt szerintem az is. Csak nem látni, nem mutatják, mert elbírnak vele egyedül. Tudják mikor lehet sírni, és hogyan segítsék magukat.

Te is meg fogod tanulni ezt. Te is képes leszel rá.
Mosolyog az arcod, a lelked meg zokog. De ezt nem kell tudnia mindenkinek, elég ha te tudod, mert csak te tudsz segíteni önmagadon.

Erő. Ha csak ez lenne minden amid van ezen a világon, akkor is lenne holnapod. Mert az erő az egyetlen olyan dolog, ami képes felsegíteni a földről, ami képes megölni a fájdalmat.

Nem mondom, hogy nem kell azért tenned, hogy legyen erőd, hiszen dolgozni kell rajta. Építeni, gyűjteni.
De neked is megy, ugyanúgy ahogy másnak is. Csak ne hagyd legyőzni magad.
Amint megtanultad, hogy miként építsd fel újra a lelked, onnantól kezdve semmi nem fog megölni.

Higgy magadban, és akkor nem pusztíthat el semmi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése