Depis hétfő

Tegnap befordulós napom volt. Havonta egyszer tuti van egy ilyen nap, mert mintha szüksége lenne rá a szervezetemnek. Pedig nem direkt alakítom így a dolgokat, egyszerűen úgy alakul, hogy szépen becsukom a szobám ajtaját, befekszem az ágyba, jól betakarózom, és filmet vagy sorozatot nézek, és kb. 20 percenként bőgök. A könnyek által pedig nem csak a szemem, hanem a lelkem is megtisztul, könnyebb lesz. Egyszer egy barátnőm mondta nekem azt, hogy "Te szeretsz sírni, te szeretsz szenvedni." Milyen igaza volt :D Az ilyen napokon egyedüllétre van szükségem, és hagyjon mindenki békén. Ez pedig azért kell mert utálom ha sírni látnak, így ha depis nap van, akkor a minimális kötelező együtt kajálásokon kívül messzire elkerülöm a családot is.
Pedig nem haragszom senkire ilyenkor, egyszerűen vannak napok amikor egyedüllétre van szüksége az embernek. Én pedig már tudom is kezelni ezeket a napokat, és tisztában vagyok vele, hogy többnyire egy napos megzuhanás az egész, és ha minden jól megy akkor másnapra kialszom. Viszont, hogy ne húzódjon el a depi időszak, ahhoz tényleg muszáj jó sokat sírnom, mert ha nem tudom kisírni magam, akkor ez az egész folytatódik, és már egy apró érzékeny gondolat is eltörheti a mécsest, és ha szerencsém van, akkor ez csendes magányomban a szobámban tör rám, nem pedig az utcán például, mint tegnap. Utálom mikor az utcán tör rám a sírás, és mondjuk jó messze vagyok a házunktól, mert ilyenkor tuti nem bírom visszatartani, hanem minél jobban összeszorítom a fogam, hogy 1-2 könnycsepp elég legyen, annál inkább zakatol a fejemben az, ami a kiváltója volt a sírásomnak, és komolyan ilyenkor összeszorul a mellkasom és tudom, hogy robbanni fog. Tegnap is messze voltam itthonról, sőt még elintéznivaló ügyem is akadt, így az első könnycseppek után volt kb. egy saroknyi időm, hogy összeszedjem magam. Hála a magasságosnak, ez sikerült, sőt olyan profi voltam, hogy miután végeztem a teendőmmel utána hazáig kibírtam és egyetlen könnycsepp se hagyta el a szemem, de még csak egy hangos fájdalmas sóhaj sem szakadt fel belőlem. Aztán ahogy megérkeztem és elindítottam a sorozatot, akkor végre szabadon engedhettem a bennem összegyűlt feszültséget és fájdalmakat. Erre persze a sorozatom dobott is egy lapáttal, mert olyan részek voltak, amik nagyon nagyon megcsavarják az ember szívét, nekem pedig a szememet is, tehát a sírás garantált volt kérem szépen.
A mai napról még nem tudok egyelőre nyilatkozni, de talán kimerültek a könnycsatornáim és ma már vidámabb lesz a nap. Sőt, már ért is egy nagyon pozitív dolog, ugyanis már 5 rendszeres olvasója van a blognak, ami engem nagyon boldoggá tesz és nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki bizalmat szavaz nekem, és követi az írásaimat.

Búcsúzóul pedig a tegnap esti zeném, ami most nagyon nagy kedvencem lett: