2014. szeptember 26., péntek

Valami elkezdődött...

...és remélem siker vár az út végén. Elindultam egy úton, ami remélem egy új élet felé vezet. Ugyanis angol tanfolyamra kezdtem el járni, tegnap volt az első órám. Nem vagyok már kezdő, de messze vagyok még attól, hogy bátran megszólaljak és tele vagyok kételyekkel, korlátokkal. Nekem pedig elegem van a falakból, szeretném ha a világ kinyílna.
Ehhez pedig szükség van a nyelvtudásra, anélkül nehezen megy. Szeretnék világot látni, és megismerni új kultúrákat, új nyelveket. Nem szeretnék 5-10 év múlva azon siránkozni, hogy mi lett volna ha. Most van még lehetőségem, és már kedvem is ahhoz, hogy kipróbáljam valahol máshol. Vágyok egy másik országba, egy idegen földre, mert vonz, mert úgy érzem szükségem van rá.


pinterest

Nem akarok földhöz ragadt lenni, igenis úgy gondolom, hogy meg kell próbálni, hiszen addig amíg az ember nem gyűjt tapasztalatokat, addig nem tudja eldönteni, hogy mi is az igazán jó neki. Magyarországon már éltem, ide születtem, nem is hagytam el soha hosszabb időre az országot. De most úgy érzem eljött annak az ideje, hogy végig menjek azon az úton, ami bár nem rövid, de talán a boldogsághoz vezet el. Lehet, hogy ez valóban egy másik országban fog várni majd, de az is benne van a pakliban, hogy végül hazatérek és itt maradok.
Régen sosem gondoltam erre, hogy majd vágyni fogok máshová. Mindig azt gondoltam, hogy itt van a családom, és nekem is itt kell maradnom. De ma már tudom, hogy a család itt lesz ezután is, és ma már annyiféle módja van annak, hogy tartsuk a kapcsolatot, hogy ki se fogyunk belőlük. Továbbá repülővel is órák alatt haza lehet jönni (persze ha nem a világ túlvégére megyünk). Nem mondom, hogy nem nehéz itt hagyni mindent és mindenkit, de ez a pillanat még odébb van, így jobb ha nem is aggódok ezen. Az pedig azért plusz segítség nekem, hogy bizony támogatnak ebben a dologban, és nem húznak vissza, nem akarnak befolyásolni, hanem szeretnék, ha boldog lennék.


pinterest 

Én pedig eldöntöttem, hogy mindent megteszek a boldogságomért. Ha az kell, hogy beülök a padba, és tanulom az angolt, akkor tanulom, ha fel kell ülnöm a repülőre akkor felülök, ha az egész eddigi életemet be kell pakolnom egy bőröndbe, akkor bepakolom. De nem hagyom elsétálni a nevetést, az örömöt, a csodákat. Átölelem a Big Ben-t, megcsókolom az Eiffel-tornyot, vagy nekifutok az Atlanti-óceánnak, bánom is én. De érezni akarom, hogy lélegzek, hogy vér folyik az ereimben...hogy ÉLEK!

Élek, és nem csak túlélek. Nevetni szeretnék, és a legnehezebb napokon is tudni, hogy van tovább, és nem akarom feladni. Szeretnék az unokámnak a boldog életemről mesélni, nem pedig siránkozni, hogy miből maradtam ki. Ha egyszer pedig lejár majd az idő, és az utam véget ér mosolyogva akarom itt hagyni ezt az életemet, úgy, hogy boldog voltam, és mindent elértem, amit csak szerettem volna. 


  pinterest


pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése