2013. július 25., csütörtök

Újrakezdés

Mostantól valami más jön. Érzem. Valami megváltozott. Nem csapott zajt, és nem okozott felfordulást. Sőt. A nyugalom, és az egyensúly megtestesítője. 

Itt van. Érzem. Már nem fáj. Túléltem. 
Rövid szavak, de hosszú napok, hetek...hónapok. Talán itt a kiút, talán vége. Az első olyan reggelem volt ma, hogy nem jutott eszembe. Hosszú, és fájdalmas hónapok után. Ma először. 

A hitem megtalálta a helyét, a lelkem békére lelt. Nyertem. Sok mindent. Voltak nehéz, sőt...emberpróbáló percek, és napok. De most úgy érzem vége. A fájdalom lassan el fogja hagyni végleg a testem, a lelkem. 
Volt mit tanulnom, ez egyszer biztos. Megérte. Nagyon is. Az elején azt hittem nem fog menni, és nagyon összetörök majd, és többé nem leszek egész. Nem így lett. Ennek köszönhetem, hogy írok. Az írás pedig segített.
Lehet lesznek még napok, amikor nem fogom így bírni, és zokogni fogok. Nem bánom. Jöjjön. Tudom, hogy abból is felállok majd. 
Minél többször elesek, annál jobban fogja bírni a testem a zuhanást, és a becsapódást. A lelkem is bírni fogja, meg a szívem is. Lehet lesz rajtuk megint törés, lesznek majd elvarratlan szálak, de nem félek. Minden a helyére fog majd állni, csak ki kell várni. Be van időzítve, mint egy bomba. Pont akkor robban, és áll le, amikor kell. Persze van, hogy úgy érezzük ez most nem nagyon jókor történt. De bizony, pont akkor, és ott. Mindennek meg van a helye, és az ideje. Nem mi irányítjuk. Jön, és történik. Mi meg állhatunk, és teljesen összezavar, mert miért történik...?? Idővel kiderül. Minden letisztul, és értelmet nyer. 
Ahogy ez is. Jó érzés tudni, hogy élek, hogy túléltem. Erős vagyok. Annyira, hogy életemben nem képzeltem volna ezt. 
Mindig csodáltam azokat, akik viselik a legnagyobb kínokat is, és közben talpon vannak. Az arcuk nem rezdül, minden tökéletes körülöttük. Most viszont megértettem, hogy csak körülöttük az. Bennük még lehet óriási a kavalkád, sőt szerintem az is. Csak nem látni, nem mutatják, mert elbírnak vele egyedül. Tudják mikor lehet sírni, és hogyan segítség magukat. 
Megtanultam. Kőkemény fájdalmak árán, de már én is képes vagyok rá. 
Mosolyog az arcod, a lelked meg zokog. Na ehhez kell tehetség. 

Erő. Ha csak ennyim lenne ezen a világon, akkor is lenne holnapom. Közelebb vagyok magamhoz, hiszek magamban, és abban, hogy képes vagyok rá. Ez pedig most és mindörökre az enyém. Ez lett az, amit kaptam.

Köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése