Megtanultam hogyan legyek a saját barátom.
Ehhez az kellett, hogy valami elromoljon, valami tönkremenjen. El kellett, hogy tűnjön mindenki. Csak azok maradtak, akikre szükségem lesz. Örökké.
De nem is jó az a megfogalmazás, hogy szükségem lesz rájuk. Inkább úgy mondanám, ők az igazán értékesek.
Kevesen vannak, de épp elegen. Mert inkább legyen 1, vagy 2, de ő(k) igazán szeressen(ek). Megismertem magam, barátok lettünk. Annyi oldalát ismertem meg a lelkemnek, hogy az valami brutális. Új dolgokat ismertem meg, rájöttem, hogy mi az ami igazán érdekel. Évek óta el voltak nyomva bennem érzések, gondolatok. Nem is tudtam, hogy vannak. Szép lassan jöttek elő, mindig csak egy kicsit adtak. Újra és újra összezavartak. Egyik pillanatban sírtam, másikban már nevettem. Olyan hangulatingadozásaim és gondolatváltakozásaim voltak, hogy felfoghatatlan.